Kiderült, hol és mikor lesznek idén az első lomtalanítások
Csepelen 11 napon keresztül tart majd a lomtalanítás.
Csepelen 11 napon keresztül tart majd a lomtalanítás.
A robbanótestet egy építkezésen találták a Palota út és a Lovarda utca között, a területet a rendőrség lezárta.
Az önkormányzatok forrás hiányáról, a kampány és a pártlogó terheiről valamint jövőbeli terveiről beszélgetett az MCC Feszten három frissen megválasztott fideszes városvezető, valamint az Esztergom élén a második ciklusára készülő Hernádi Ádám.
Négypárti és civil támogatással indul újra a választáson az I. kerületi polgármester.
A baleset nehezíti a közlekedést a Szent Gellért rakparton.
A MÁV szerint nincsenek olyan helyzetben, hogy bármilyen vagyontárgyukat kedvezményesen értékesítsék.
A MÁV nyolcezer négyzetméteres területet ajánlott fel.
A fővárosi polgármesterek együtt buszoztak az I. kerületi meghallgatásra, amelyet az ottani fideszes többség kezdeményezett a polgármester ellen.
A kormánypárti Fazekas Csilla mindössze 60 szavazattal győzte le az ellenzék jelöltjét, miközben volt olyan fidelitasos, aki az édesanyját és a nagymamáját is átjelentette az első kerületbe, majd egy hónappal a választások után a család visszaköltözött eredeti lakhelyére.
Hiába volt résen az első kerület vezetése, csak azt tudták elérni, hogy az állam fizesse ki azt, amit elvesz az építkezéssel.
Egyelőre nem tudni, hogy az ellenzéki pártok támogatják-e a párbeszédes politikust.
Lakossági bejelentés miatt vonult a Batthyány utcába a hatóság, 9 illegálisan itt tartózkodó személyt találtak az autóban.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium nem örül neki, hogy turisták tapogatják Hadik András lovasszobrának nemi szervét a Várban.
Csakhogy előbb meg kellene oldani egy, a kilencvenes évek óta húzódó problémát a műemléki épületekben.
A pick-upot azért kezdték kergetni a rendőrök, mert nem volt rendszáma és nem volt hajlandó megállni. Aztán kiderültek más turpisságok is.
Végzős diáklányt ért baleset egy I. kerületi iskolában.
A Máltai Szeretetszolgálat szerint a bejelentéseknek nincs köze a választáshoz, csak az ügyintézés miatt kellett lakcím az érintetteknek.
Nem gondolta volna az Asztalka cukrászda vezetője, hogy hónapok óta élő szerződés nélkül használja a helyiséget, miután a bérleti szerződés lejárt. Az önkormányzat most drágábban hosszabbítana szerződést, a helyi Fidesz pedig drámai hangú közleményben jelentette be, hogy egyszeri 150 százalékos helyett több évre elnyújtott díjemelést szeretne.
Két I. kerületi cukrászda tulajdonosa azt állítja, hogy a polgármester védelmi pénzt kért tőle, de több furcsa pont is van az ügyben.
Egy felnőttnek ezentúl 1200 forintot kell fizetnie, hogy március 16-a és december 23-a között felmehessen a Halászbástyára.